Mi jut eszünkbe, ha Olaszországra gondolunk? Évezredes kultúra, műemlék városok, klasszikus zene, konyhaművészet, “Róma … perzselő napsütés” (egy korábbi Taft reklámot idézve), égszínkék tenger, havas hegycsúcsok, valamint … DIVAT!!!
Az olasz divat az elegancia és sárm szinonímája. Mindenki ismeri, még ha nem is viseli, az olasz divatmárkákat: Versace, Armani, Valentino, Prada, Gucci, Dolce & Gabbana, Gianfranco Ferré, Salvatore Ferragamo, Roberto Cavalli és még sorolhatnám. Az olasz divat, a franciával ellentétben, csupán az utóbbi évtizedekben, a második világháború végét követő úgynevezett gazdasági boom évei alatt, mint több más olasz iparág (pl. filmipar), az amerikai Marshall-segélynek köszönheti a felvirágzását. A textil és ruhaipar a mai olasz gazdaság GDP-jének jelentős részét teszi ki (a turizmus a divat mögött kullog!), körülbelül 60 ezer vállalkozást és 600 ezer embert foglalkoztat.
Az fent említett brandek hírnevüket, a tervezők kreativitásán túl, jól megfontolt üzleti és marketing stratégiáknak és annak szerves részeként, a kreativitás, azaz jogi kifejezéssel élve, a szellemi tulajdon (védjegy, formatervezési minta, domain név, szerzői jogi védelem alatt álló művészi alkotások, üzleti titok, stb.) védelmi stratégiájának köszönhetik. Ez ugyan igen költséges, de elengedhetetlen tevékenység ahhoz, hogy a márka tulajdonosa fenntartsa és lehetőleg növelje piaci pozícióját, hogy a márka által közvetített terméktulajdonságokba vetett bizalom ne rendüljön meg a fogyasztók körében (úgynevezett márka felhígulása, angolul diluition, olaszul annacquamento), azaz a vásárlók hűek maradjanak és a márka tulajdonos talpon maradjon a kiélezett üzleti verseny porondján.
A hamisított áruk igen jelentős divatcikkek (főleg a luxus ruházat és kiegészítők) teszik ki, mely a gazdaságnak és a márka tulajdonosának hatalmas károkat okoz. Ezért a védjegybitorlók és általában a hamisítás elleni fellépés élet, halál kérdése. Egy véget nem érő harc.

Valentino black dresses